Orbán Rómába és Párizsba is ellátogat a választások előtt
Csütörtökön és pénteken sem lesz itthon.
Csütörtökön és pénteken sem lesz itthon.
Kovácsné Zsíros Piroska azért kelt ki magából, mert Szeged polgármestere egy interjúban nyugdíjasozott. A levél többek szerint csak választás előtti hergelés.
Szilágyi György szerint a magyar politikatörténet legnagyobb szex- és drogbotrányáról van szó.
A párt felfüggesztette a győri alapszervezet működését is.
Hat nappal az önkormányzati választás előtt mind a négy jelöltjük visszalépett az egyéni választókerületi jelöltségtől.
A téma a bevándorlás. Mi más is lehetne.
A politológus úgy véli, ha az ellenzék most nagyon kikap, "a következő parlamenti választás is elúszott számukra".
Tartósan nem befolyásolta a főpolgármesteri posztért folyó versenyt a Karácsony Gergely beszélgetéseiről készült hangfelvétel – állítja a Nézőpont Intézet kutatása, amelyet a Magyar Nemzet megbízásából készített.
Jövőre utólag beszerelik a 3-as metrókban a klímaberendezést, ígérte meg a főpolgármester, aki szerint lesz rá fedezet, ugyanis a 2006 előtti Alstom-szerződésekből mintegy 36 milliárd forintot pereltek vissza.
A 10 ezer fősnél nagyobb városokban élők 38 százaléka viszont semmiképp sem szavazna át.
Véleményszerzőnk szerint bár sok okból is kevesebb tétje van az önkormányzati választásnak, mint korábban, de a hatása igencsak komoly lehet.
Az ellenzék főpolgármester-jelöltje a lehallgatási botrány után azt mondta, ebben a kampányban, amely az elmúlt harminc évben a legmocskosabb, bármi megtörténhet még. Ha nyerne, szerinte Orbán Viktor nem tehetné meg, hogy nem áll szóba vele. Október 13-án egy polgármesterfröccs nevű itallal koccint majd. A Karácsony Gergellyel készített interjú teljes változata a hvg360.hu oldalunkon olvasható.
A DK szerint több közös ellenzéki jelölt plakátjaira is a hegedűművész hirdetése került.
Karácsony Gergelyt megvágott hangfelvétellel, a budaörsi Wittinghoff Tamást szexvideóval támadták be ismeretlenek a kampány hajrájában. Az nem kérdés, ki profitálhat a két esetből, azzal viszont a rendőrségnek is volna dolga, hogy ki és hogyan rögzítette azokat – erről ír a héten az új HVG.
Ha egy fideszes képviselőjelölt olyasmit állít ellenfeleiről, ami nem igaz, az kampányban tekinthető puszta véleménynek, és így megengedhető – lényegében ezt mondta ki az Alkotmánybíróság Varga Zs. András vezette öt tagú tanácsa. Ezzel elutasított egy szocialista panaszt.
Telefonon jelentkeznek majd, de autó is lesz, ami Budapest járja, rajta egy ledfallal. Azt nem mondták meg, miből fizetik.
A pártelnök bemutatta Zsazsát.
Az elkövetők személyét nem ismerni, így eltiltani senkit nem tudnak, illetve feljelentés sem történt.
Ugyanis csupán egyetlen indulót vettek nyilvántartásba az október 13-i önkormányzati választásra.